MENÜ

Zsu-Zsika

content.jpgZsuzsika vagyok, de a legtöbben Zsikának szólítanak. Március idusa után nem sokkal születtem. Ilyenkor kezdődik a tavasz, Ilyenkor fakadnak a rügyek, ilyenkor borulnak virágba a gyümölcsfák, a rétek.

Ez a megújulás, az új kezdet ideje. A tavasz, maga az élet, az újjászületés, vagy ahogy a keresztények tartják: a feltámadás időszaka.

 

A sötét és szomorkás tél után mindig eljön a tavasz. A világ fényesebb és élettel teli lesz. Tulajdonképpen ez az életszemléletem is. A rossz és a jó időszakok egymást váltják egy örök misztikus körforgásban.

 

Eddigi életem során sok helyen jártam, több tucat helyen dolgoztam, a legkülönbözőbb foglalkozásokban, így megismerhettem rengeteg emberi sorsot.

Felismertem, hogy az emberek nem töltenek elegendő időt önmaguk és az őket körülvevő "láthatatlan világ" megismerésével, így szinte vakon bolyonganak az életük útján. Az elmúlt években izgalommal kerestem a kapcsolatot ezzel a láthatatlan világgal.

 

Mostanra megértem arra, hogy a folyamatos segítséget, bíztatást és útmutatást amit ebből a világból kaptam, megosszam azokkal, akik igénylik a kapcsolatot a transzcendens világgal. Becsülettel és jó szándékkal szeretnék segíteni, elkerülve a sötét oldal csábítását.

 

 

Asztali nézet